Bali

Ausztrália

Ezt már mind itthonról írom, a hideg téli napokon jól jön egy kis nosztalgia, s érdekes újra értékelni az akkoriban olykor megkérdőjelezett kalandok értelmét. Nem is tudom mikor, talán februárban, úgy döntöttem, nem megyek haza még Új Kaledóniából 5 hónap után, s kifizetem inkább a jegy megváltoztatását. Fogalmam nem volt még, hogy hol kéne eltöltenem októberig a maradék 5 hónapot ami az önkénteskedésem után marad. Persze egy ilyen döntés óriási szabadságérzetet ad: 5 hónapod lesz, ameddig nem mehetsz haza, s el kell döntsd mit kezdj ezzel az idővel, ami talán örökre megváltoztatja az életedet. Természetesen rengeteg romantikus álmot szőttem. Teljesen feldobta a hétköznapjaimat új-zélandi farmokról és birkákról, vanuatui törzsekről, vagy a tahiti gyöngyhalászatról való álmodozásom. Nézegettem vízumokat, repjegyeket, s egyszer csak megszületett bennem egy őrült ötlet, márpedig a jó ötletek hirtelen születnek, szóval mielőtt jól át gondolhattam volna, inkább Ausztráliába vettem meg egy jegyet 3 hónapra. Senkit nem ismertem ott. Annyit sejtettem, hogy nagy ország és sok veszélyes állat lakja. Később kiderült, hogy a távolságokról fogalmam sem volt. Ami a térképen néhány órának tűnt, valójában több nap volt. Régebben hallottam már a wwoofing programról, ami annyit takar, hogy szállásért és kajáért dolgozunk napi néhány órát farmokon, így gondoltem jó pénzért az ő oldalukra is felregisztrálok, így viszonylag olcsón tudok majd szimpatikus környékeket felfedezni. Jó döntés volt, rengeteget tanultam, és szuper emberekkel hozott össze a sors. De erről majd később.

Május 15-én érkeztem meg késő este Brisbane-be,. Előtte is már fura volt a cuccaimat egy nagy hátizsákba erőltetni, de akkor még nem fogtam fel igazán hogy 3 hónapig egy olyan kontinensen leszek, ahol senkit nem ismerek, és nem tudhatom mit tartogat számomra, mindezt kb. minimál pénzzel, ami a túléléshez elég a világ egyik legdrágább országában. (Na igen,miért pont egy gazdaságilag jól menő, drága országot választottam...?) Első éjjelemet a reptéren töltöttem, ahol igencsak hideg volt a légkondinak hála, majd a központba bejutás 16 ausztrál dollárba került. Stoppolni akartam, de túl fáradt voltam és elveszett. Aztán egy ismerősöm ismerőséhez igyekeztem, ahol az elkövetkező 6 napot terveztem tölteni, ameddig várom belga barátom érkezését, akivel utána 3 hónapig leszünk. Valahol Ausztráliában. Vendéglátóim a térkép alapján a város másik felén laktak, ám annyira kimerített a 16 dolláros vonatozás, hogy inkább gyalog bevállaltam a külvárosba való eljutást. A nagy hátizsákom és az árak teljesen kiakasztottak. Mire megérkeztem Saint Lucia városrészbe s megtaláltam a medencés épülettömböt, ahol a kaputelefonra senkii nem válaszolt, sírva ültem le a lépcsőre. Minden cuccommal, amit 3 hónapig birtokolni fogok. Emberek jöttek mentek, családok, barátok akik barátnőjüket hazakísérték, gazdik akik kutyájukat sétáltatták. Emberek, akik hazamentek, s várta őket valaki.Volt hova hazamenniük. Na, ez kihozott belőlem pár könnycseppet, főleg mert mindenki megbámult, hogy mit keresek ott a medencés ház lépcsőjén, egy szakadt hátizsákkal. Másfél óra múlva természetesen ismerősöm ismerőse beengedett, s itt kezdődik az ausztrál történet. Majdnem itt. 

Mert ez egy kényelmes hét volt, internettel, hálózsákkal a nappaliban, napközben kedvem szerinti csatangolással a városban. Meg kellett szoknom Ausztráliát...ahol a munkások is hozzád szólnak az utcán, s felszínes beszélgetésbe kezdenek, a nap igen erősen süt, mégis felhőkarcolók takarják el előled. A külváros viszont nem egyezik az általad elképzelt Ausztráliával: lepukkant faházak, szakállas alkoholtól bűzlő, furán bámuló emberek. Jujj.